Phorma Laser 3.0
A Phorma Laser 3.0 - amiben kombinálták a TECAR hullám és a LÉZER fény jótékony, pozitív hatásait. A kezelés ránctalanító, regeneráló hatásának látványosságához három hatóanyag járul hozzá: az oxigén, a hialuronsav és a C-vitamin. Ezek a tecar és a lézer hatására nem csak az extracelluláris mátrixba, hanem a sejtekbe is bejutnak, beindítva ezzel a biokémiai folyamatokat a bőr feszesítése és állapotának javítása érdekében. A Phorma Laser 3.0 eszköz segítségével már az első kezelés után szembetűnő eredményt érhetünk el, ami ráadásul tartós is (akár 3-6 hónapig is tarthat).
A tecar hullám egy olyan energiakibocsátó rendszer, amelyet
gyógymódként alkalmaznak az emberi testen, hiszen ellenőrzi és meghatározza a
szervezet által felhalmozott energia minőségét és mennyiségét.Mellékhatások és fájdalom nélkül teszi lehetővé a nagy molekulatömegű aktív
hatóanyagok bőrön keresztüli szállítását a sejt közötti állományba, mindezt
anélkül, hogy bejutnának a vérkeringésbe.
A rendszer alacsony frekvenciájú elektromos lökéseket használ, mint szállító,
amely képes felmérni a bőr ellenállásának változásait stabil és változó
körülmények között is. Tehát biztonságosan alkalmazható mert a SEVSEA értéket
kontrol alatt tartja.
3 különböző hullámhosszú lézersugár található az eszközben: 710nm, 808nm, 1064nm. Ezek más-más mélységig hatolnak a bőrben, emiatt különböző élettani folyamatokat indítanak be:
- növeli a sejthártyák áteresztő képességét,
- fokozza az anyagcsere folyamatokat,
- serkenti a bőrregenerációt,
- stimulálja a kollagén szintézist/fibroblasztok működését,
- eredményesebbé teszi a hatóanyag bejuttatást.
A kezelés mellett sok pozitív dolgot sorolhatunk fel:
- nem invazív - vagyis a kezelés nem jár szúrással vagy vágással
- nem jár fájdalommal (a vendégek már nem akarnak szenvedni)
- hosszantartó hatás (4 év kutatómunka és több ezer kezelés bizonyítja)
- 50% feltöltő hatás
- 60%-al kevesebb ránc
- 97%-al simább és hidratáltabb bőr
- feszesebb arckontúrok
A Phorma Laser rövid leírása:
Ez a kezelés ötvözi a tecar hullám és a lágy lézer jótékony hatásait. Csökkenti a ráncok mennyiségét, mélységét, fokozza a kollagén és az elasztin rostok termelődését, feltölti energiával a bőrt, így fiatalosabbá téve azt. A kezelés alkalmával a bőrbe hialuronsavat, oxigént és C-vitamint juttatunk be, ezzel fokozzuk az anti-aging hatást.
A Phorma Laser hosszú leírása:
A kezelés ötvözi a tecar hullám és 3 különböző hullámhosszúságú (710nm, 808nm, 1064nm) lézer jótékony hatásait, így idézve elő az anti-aging hatást. A technológiához speciálisan kifejlesztett orvosi tisztaságú hatóanyagokat használunk, melyek különféle növényi kivonatokon túl tartalmaznak ózont, hialuronsavat és C-vitamint. Ezeket a kezelést alatt az eszköz segítségével a bőr mélyére, az irhába juttatjuk, ahol különböző anti-aging hatású biokémiai funkciókat indítanak be, ami miatt a bőr feszesebb és ránctalanabb lesz. Mindezek mellett a soft lézer is kifejti a hatását a kezelt területen: hatására a bőr élettani folyamatai fokozódnak, például fokozódik a kollagén és az elasztin termelődés, az anyagcsere folyamatok, a sejtmegújulás a víz- és nyirokkeringés. A kezelés által az rackontúrok megemelkednek, a bőr pedig élettel telibb, kisimultabb lesz, mindezt fájdalommentesen, kellemetlen érzések vagy bármilyen szúrás/vágás nélkül.
A kezelés két fázisból áll:
1. BioFiller Gél (erről lentebb olvasható egy leírás)
2. Phorma Laser 3.0
BioFiller Gél 5%
A BioFiller Gél egy olyan szabadalmaztatott töltőanyag, amit nem injekción keresztül juttatunk be a bőrbe. Alapja a hármas molekulatömegű hialuronsav, a C-vitamin és az ózon. A gél speciális molekulái, melyeket a Phorma Laser rendszerei stimulálnak és aktiválnak, mélyen hatolnak be a bőrbe, ahol aztán elősegítik a kollagén termelését, így felgyorsítva a szövetek helyreállítási folyamatait, fontos antioxidáns és hidratáló hatást fejtve ki. Fájdalommentesen, invazív módon befecskendezve pár perc alatt fejti ki hatását az arcon és a dekoltázson - ami már az első kezelés után szemmel látható. A Biofiller Gel 5% -ot a pontosabb alkalmazás érdekében 3 ml-es tű nélküli fecskendőbe csomagolják, ezzel lehetővé téve a 3 kezelésből álló ciklus pontos végrehajtását.
Összetevők: Aqua, Glycerin, Ozonized Sunflower Seed Oil, Succinic Acid, Sodium Hyaluronate, Ascorbyl Tetraisopalmitate, Lavandula Angustifolia Herb Oil, Tocopherol, Hydroxypropyl Guar, Sodium Glutamate, Tetrasodium Glutamate Diacetate, Xanthan Gum, Benzyl Alcohol, Potassium Sorbate, Sodium Benzoate, Limonene, Linalool.